TARTALOM

III. RÉSZ: GYAKORLATI ALAPELVEK AZ ÉPÍTŐ KRITIKA ALKALMAZÁSÁRA A GYÜLEKEZETBEN

7. AZ ÉPÍTŐ KRITIKA ALKALMAZÁSA

Az előző hat fejezeten át azt vettük szemügyre, hogyan küzdjünk meg a kritikával a szolgálat során. Lelkipásztorként, lelkimunkásként nagy bölcsességre van szükségünk, hogy a jogos vagy éppen jogtalanul érkező kritikák zavaros vizein átjussunk. De legalább ennyire fontos, hogy megtanuljuk, hogyan mondjunk építő kritikát.

A szolgálattevők a kritika megszentelt eszközei kellene, hogy legyenek, nem pedig annak célpontjai. Az evangéliumok, melyek beszámolnak Krisztus földi szolgálatáról csakúgy, mint a levelek számtalan konfliktusról is írnak. Jézus és az apostolok szolgálatának jórésze konfrontációkból és dorgálásokkal teljes, melyek Isten dicsőségét szolgálták. Pál elmondja, hogy az Istentől ihletett Ige “hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra az igazságban való nevelésre.” (2.Timótheus 3:16). Örömmel forgatjuk a Szentírást dogmák és az igazságban való járáshoz való útmutatásért, de valami megremeg bennünk, amikor helyreigazításról vagy feddésről van szó. Mégis, így kellene tennünk: “hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő; fedj, ints, buzdíts teljes türelemmel és tanítással.” (2.Timótheus 4:2). Mindaddig, amíg tagjaink úgy élnek, hogy megtűrnek bűnöket a szívükben, szükségük van az igének fenyítésére nem csak nyilvános tanításainkon keresztül, hanem a személyes tanácsolások, lelkigondozások alkalmával is.

Talán soha nem volt még olyan időszak a történelemben, amikor könnyebb lett volna megalkudni a kísértéssel, mint most. Kultúránk vezető eszméje a relativizmus tana. Olyan hosszan tűrünk, hogy nem mondjuk meg másoknak, hogy tévednek. Mennyire arrogánsnak kell lenned ahhoz, hogy elhidd monopol helyzetben vagy az igazság s erkölcsösség területén? Ugyan visszautasítjuk az univerzalizmus elutasítását, sokkal inkább a kultúránk hatása alá kerülünk, mint gondolnánk. Nem az a kísértés, hogy ellent mondjunk valamely keresztény világnézetnek, vagy hogy a relativista posztmodernizmus valamely formáját kövessük, sokkal megtévesztőbb: “Én igazán, komolyan ragaszkodhatok a hitemhez, anélkül, hogy bárki másra erőltetném azt. Végső soron, ki vagyok én, hogy megmondjam valakinek, ha valamit rosszul tesz?” A Szentírás azonban világossá teszi, hogy az a hűséges szolgálat, amely félelem nélkül leleplezi a hamisságot a tettekben és elvekben egyaránt – dorgálva, figyelmeztetve, vissza hívva Isten útjára a tévelygőt. Elállni ezektől a feladatoktól épp olyan, mint elhagyni az Istentől rendelt feladatokat.

Hogyan valósítsuk ezt meg? Mindannyian láttunk más vas kezű pásztorokat, akik szinte gyönyörködtek abban, ha megtörhették feddéseikkel a juhokat. Hogyan is néz ki, amikor keresztényi módon építő kritikát gyakorlunk Isten népe iránt?

Bár nem volt keresztény, Arisztotelésznek olyan kegyelemből kapott meglátásai voltak, amelyek ma is segítségünkre lehetnek ebben. Ez az ókori tanítója a retorikának, azt tanította, hogy a meggyőző kommunikáció (amelyet ma már “meggyőzésnek, érvelésnek” nevezünk), három részből áll: ethos, pathos, logos.  Ezt írja: “Három féle módja van a szó általi meggyőzésnek. Az első a beszélő személyes jellemétől függ (ez az ethos); a második a hallgatóságot bizonyos lelkiállapotba tereli (ez a pathos); a harmadik pedig a bizonyítás, nyilvánvaló bizonyosságok szóbeli kinyilvánítása (ez a logos).” A konstruktív kritika gyakorlása több a meggyőzésnél, de semmivel sem kevesebb annál. Arra törekszünk, hogy a célközönséget meggyőzzük, hogy hibáztak, és hogy bíztassuk, sőt kérjük őket, hogy változtassanak. Ezt, természetesen Isten Lelkétől függve tesszük, Aki egyedül képes arra, hogy életeket és szíveket változtasson meg. Azonban, ha oly módon szeretnénk gyakorolni a konstruktív kritikát, amely Krisztust tükrözi, muszáj az ethos, pathos és logos triádját alkalmazzuk.

A KRITIKA GYAKORLÁSÁNAK ETOSZA / A KRITIKA ERKÖLCSI HÁTTERE

Amikor kritizálunk, a gondolataink csaknem kizárólag az ismeretekre összpontosulnak – mégpedig abból a nézőpontból, ahonnan szemlélünk, a bizonyítékokra, amelyek alátámasztják a kritikánkat, és az álláspontunk jogosultságára, helyességére.

Órákat tudunk azzal eltölteni, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat és megbizonyosodjunk a logikánk megfelelőségéről. Az ismeret természetesen fontos. Mégis, ha minden kimondott szavunk is tökéletesen józan, logikusan összefüggő érvelés, még nem helyettesíthetik a meggyőzés másik két részét is, amelyek hiányoznak.

Ott kell kezdenünk, ahol Arisztotelész is kezdte, az ethosszal, az erkölccsel. A meggyőzésnek ez az aspektusa nem az üzenetre, sokkal inkább a hírvivőre fókuszál. Ha Isten dicsőségét akarjuk szolgálni a kritikánkkal, akkor eleget kell tennünk bizonyos szintű szavahihetőségnek. James Stalker ezt írja: “Olyan a felépítésünk, hogy annak hatása, amit hallunk nagy mértékben függ attól, hogy hogyan viszonyulunk ahhoz, aki mondja.” Becsületesnek, feddhetetlennek kell lennünk, el kell nyernünk hallgatóságunk bizalmát. Lelkipásztorként az elhívásunkhoz méltóképpen kell élnünk, nem élhetünk a látszatnak.

Szent Szolgálat

Pál arra buzdítja a keresztyén rabszolgákat, hogy úgy éljenek, “hogy a mi üdvözítő Istenünk tanításának díszére váljanak mindenben.” (Titusz 2:10). Személyes morális szépségünkkel és krisztusi, szent életvitelünkkel díszítjük a hirdetett igét. Ugyanígy a feddhetetlenségünk dísze kell legyen a mások iránti kritikánknak. Kevés rosszabb van a világon, mint a képmutató kritikus. Ha a gyülekezetünk megérzi, hogy megalkuvás van az életünkben, az irántuk való kritikáink, bármennyire őszinték is vagy jogosak legyenek, nagy valószínűséggel süket fülekre talál. Óvakodj attól, hogy a testvéred szemében levő szálkával foglalkozz, amíg a tiedben ott a gerenda. (lásd. Máté ev. 7:3-5).

Ott van-e az életedben a hiba, amelyet éppen kritizálsz? Van-e ismert megalkuvás az életedben? Van-e olyan bűn, amelyet elkövetve megromlott a helyzeted mások szemében?

Ahogyan szükségünk van a tiszta lelkiismeretre ahhoz, hogy fogadni tudjuk a kritikát, ugyanúgy ahhoz, is szükségünk van rá, hogy helyesen gyakoroljuk a kritikát. Ha a gyülekezeted a feddésed hallja, azt kell éreznie, hogy ez olyan személytől jön, aki feddhetetlen. Ezért is hangsúlyozza Pál apostol, hogy a véneknek feddhetetleneknek kell lenniük, még a gyülekezeten kívüli személyek is jó véleménnyel kell róluk legyenek (lásd 1.Timótheus 3:7). Az apostol nem bűn nélküli tökéletességre hív itt, hanem olyan életvitelre, amely feddhetetlen (1. Timóteus 3:2). John Brown így ír, “Ha egy keresztény tanítót gyülekezete körében tisztelet és szeretet övez, mint aki valóban hűséges a szent célhoz, és elhiszik minden állítását, önmagán szemléltetve, minden moralitást és virtust, hozzáállást, amelyet ajánl, amire buzdít, valóban kívánatosnak találva ezeket lelki fejlődésükre nézve, annak az ajkáról az igazság olyan, mint a kétélő kard, egyből figyelmet nyer, és ellenállás helyett hallgatói alárendelik magukat az igének és örömmel engedelmeskednek.”

A körülöttünk élők, a gyülekezetünk mindig figyelnek bennünket. Egyetlen nyilvános bűn, és elveszíthetjük a bizalmukat, amelyet hosszú évek alatt nyerhetünk meg hiteles életvitellel. Ha az ő fülükkel hallanánk, amikor eljön az idő, hogy kritikával illessük őket, ráébrednénk mennyire át kell hassa a szolgálatunkat az a szent élet erkölcsi hitelessége.

Szolgálat a kapcsolatokban

Az izoláció valós veszélyt jelent a lelkipásztori szolgálatban. Bizonyos gyülekezeti kultúrák egyenesen bátorítanak erre, mindenkinél magasabbra emelve a lelkipásztort, amivel a legtöbb ember számára elérhetetlenné teszik. Azonban, ahhoz, hogy hatékonyan gyakoroljuk a kritikát a hívek felé, ismernünk kell az életüket. Valódi kapcsolatban kell lennünk velük. Ismernünk kell őket. David Dickson ezt mondja a vénekről: “Napirenden kell lennie mindegyikükkel, időssel és fiatallal egyaránt, a történetükkel, a foglalkozásukkal, a szokásaikkal, a gondolkodásmódjukkal. Ők és gyermekeik a barátaik kell legyenek, hogy természetes legyen számukra a hozzá fordulás, mint velük együttérző baráthoz vagy hűséges, megbízható tanácsadóhoz.”

Természetesen ez a közelség a juhainkhoz nem egy nap alatt valósul meg, sok időt és önfeláldozást igényel. Lelkipásztorokként az a kiváltság ér bennünket, hogy részesei lehetünk gyülekezetünk tagjainak legnagyobb örömeinek és legmélyebb fájdalmának is. Ott lehetünk, amikor újszülött gyermeküknek örülnek. Akkor is ott vagyunk, amikor csecsemők halnak meg. Ott vagyunk, amikor házasságot kötnek és akkor is, amikor a rák következtében a halál árnyékának völgyén mennek át. Elkísérjük őket a nagy események közötti hétköznapokon. Meg kell ragadnunk ezeket az alkalmakat, hogy közel kerüljünk az életükhöz, törődésünket kifejezve valódi mély kapcsolatokat kell építenünk. Ahol hiányoznak ezek a kapcsolatok, a kritikát átlagosan nem fogadják jól. Amikor ott vagyunk, mint barátok, örömmel meghallgatnak majd.

Megerősítés a szolgálatban

Gyülekezetünknek szüksége van rá, hogy érezze, az ő oldalukon állunk. Ha inkább hibakeresőt látnak bennünk, mint bátorítót, akkor megbuktunk a teszten. A lelkipásztornak akkor kell kritizálnia, ha az valóban szükséges, nem lehet folytonosan kritikus. Szolgálatunk át kell legyen hatva a gyülekezetünk irányába tett pozitív bátorításoktól. Ezek nélkül hiábavaló a feddésre vagy helyreállításra tett próbálkozásunk. Sam Crabtree így bíztat bennünket “Viselkedésed legyen egyhangúlag megerősítő, hogy amikor valakit intened kell, világos legyen a fogadó fél számára, hogy érte és nem ellene vagy.”

A szolgálat tele van erre való lehetőségekkel, csupán meg kell látnunk ezeket.

• Tartsd nyitva a szemed, hogy észrevedd minden egyes gyakran alig észlelhető módját annak, hogyan szolgálnak a tagok a gyülekezet felé. Szakíts rá időt, hogy felhívd őket vagy írj köszönő kártyát, és így is bátorítsd őket a szolgálatban. Amikor lehetséges nyilvánosan is dicsérd meg őket a szolgálatukért.
• Figyelj, hogy észrevedd a növekedést és változást a gyülekezet tagjainak életében. Ahol észreveszel lelkiekben pozitív változást még, ha kicsit is, erősítsd meg szóban is.
• Tartsd azokon a szemed, akik különösen is kirekesztettek és fennáll a kísértése a kétségbeesésnek, elhidegülésnek. Hajolj hozzájuk sötét helyzetükben, és halmozd el őket bátorítással, mondd el, hogyan látod Isten kegyelmét munkálkodni életükben és körülményeikben.
• Figyelj oda arra, hogy miben lehet a gyülekezeted a segítségedre. Amikor döntened kell, kérd a tanácsukat. Amikor olyasmiben látsz szükséget, amelyhez szakértelmük megfelelő, kérd a segítségüket. Az ilyen segítségkérések megerősítik, hogy mennyire értékesnek látjuk a juhainkat.

A későbbiekben ebben a fejezetben szó lesz a szavak, álláspontok fontosságáról a kritika gyakorlása során, azonban most azt helyezzük előtérbe, hogy a szolgálatodnak rendszeresen megerősítőnek kell lennie és alkalmanként kritizálónak, nem pedig fordítva. A kijelentés ethosza, morális alapja, befogadóvá tesz a kritikára nézve.

A KRITIKA GYAKORLÁSÁNAK PÁTOSZA / A KRITIKA INDULATI TÉNYEZŐJE

Most kritikusunk természete felé fordulunk. Minden kritika célja az emberek szíve kell legyen. Ez az, amire Arisztotelész pátoszként hivatkozik. A számukra érzékeny területeken érhetjük el a szívét azoknak, akiket kritizálunk. Mégis, hogyan juthatunk a szívükig?

Árassz együttérzést

Első sorban azzal, hogy a saját szívünket adjuk oda. Ha érezzük az emberek érzékenységét és bánatát, akkor érzékennyé leszünk velük szemben a konfrontálódáskor is. El kell tudnunk mondani az apostollal együtt “A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult.” (2. Korinthus 6:11). Semmi sem nyitja meg jobban a szívüket irányunkban, mint amikor nyitott szívvel közeledünk feléjük. “Ha látják az emberek, hogy őszintén szereted őket, akkor bármit meghallgatnak és elviselnek tőled.” - mondja, Richard Baxter. A használt szavaink, a hangszínünk, az arckifejezésünk, testbeszédünk által kimutathatjuk együttérzésünket és igazi aggódásunkat.

A Galata 6:1 így bíztat: “Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével.” A szó, amelyet szelídségnek fordítanak azt jelenti, hogy “elviselő, nagy szívű, gyöngéd, körültekintő, meggondolt, nagylelkű, elnéző, mérsékelt.” Röviden összefoglalva mindazon jellemzőket jelenti, amelyek ellentétei az idegességnek, sértődékenységnek, durvaságnak és szurkálódásnak. Ha meg akarjuk nyerni népünk szívét a kritikával, akkor a szelíd szeretet lelkülete kell, hogy vezéreljen minket. Jonathan Edwards 31. állásfoglalása jó és irányt adó ezen a téren: “Légy eltökélt, hogy nem mondasz semmit senki ellen, csak akkor, ha az eleget tesz a krisztusi tiszteletadásnak és szeretetnek az emberek iránt, barátságos a legmélyebb megalázkodásig, saját tévedéseimnek és hiányosságaimnak tudatában, és mindig az aranyszabályhoz igazodva; gyakran, amikor bármit mondtam valakiről, szigorúan megvizsgáltam ezen alapelv szerint.”

Megkérdőjelezheti-e bárki a nyájból, hogy szereted őt? Mit közölsz verbális és nonverbális módon a szíved állapotáról? Valóban szereted őket? Örökkévaló javukat munkálod a kritikáddal?

Körülölelő szavak

Másodsorban, a szavainkkal érhetjük el a szívüket. A konstruktív kritika a bátorító szolgálat közepette kivitelezhető a legjobban. Azonban, az is igaz, hogy a hatékony kritikát azonnal meg kell előzze és kövesse a bátorítás. Ezt gyakran nevezzük “szendvics módszernek”. Ha úgy elismerő vagy bátorító szavak nélkül gyakoroljuk a kritikát, nagy valószínűséggel a kritikát a teljes személyiségükre vonatkoztatva értékelik. Feddésünk alkalmával, szeretnénk, ha azt hallanák meg “Elismerlek téged, mint személyt és értékellek, de az az aggodalmam vagy panaszom…”.

Mondjuk, hogy adott egy fiatal anyuka egy lármás kis gyerekkel, aki végig üvöltötte a vasárnapi dicsőítést. Valahogyan foglalkozni kell ezzel, de hogyan? Hogy pontot tegyen a dolog végére, kezdhetné egyből a kritikával, minden indulattól mentesen “A kis Jonny hihetetlenül zajos volt a dicsőítés alatt az egész hónap folyamán. Tisztában vagy vele, milyen figyelemelterelő ez mindenki más számára? Meg kell próbálnod valahogy kontroll alatt tartani vagy ki kell vinned.” Ilyen kritika indulatokat ébreszt az anyában, de nem azokat, amelyekkel te is látni szeretnél! Sokkal jobb és Krisztusi, hogy szendvicsként tálalod a kritikád, mint például:

• Megelőzi az elismerés: „Carol, annyira bátorító látnom, hogy hogyan próbálod úgy nevelni Jonnyt, hogy keresse és szeresse az Urat, főként az elkötelezettséged, mellyel minden vasárnap elhozod őt a dicsőítésre, hogy Isten igazságával táplálkozhasson.”
• Kritika: “Azonban észrevettem, hogy az elmúlt hetekben elég hangos volt a dicsőítés alatt. Azért aggódom, hogy talán elvonja mások figyelmét arról, hogy Isten igéjét meghallják.”
• Következő elismerés: “Tudom, hogy tudatában vagy annak mennyire értékes a gyermek számára a családdal együtt dicsőíteni Istent, és ez nagyon jó és Isten dicsőségére való hozzáállás! Mégis, talán, ha legközelebb zajongni kezdene a szolgálat alatt, ki vihetnéd.”

Mekkora különbség látható, amikor a kritika elismerő szavak közé van ékelve! Nyilván az elismerő szavak őszinték kell legyenek valós dolgokra hivatkozva. Ne dicsérj senkit úgy, hogy az nem igaz a személyéről vagy nem úgy gondolod. Azonban, amikor az őszinte elismerés áthatja a kritikánkat, sokat segít abban, hogy a kritizált személy félretegye az énje védelmét és eljusson a szívéig az üzenet.

Hangsúlyozd a következményeket

Harmadsorban, a megszentelt indulat, pathos, segít, hogy megláthassuk a hibáik következményét. A bűnös hiedelmeink, gondolataink és cselekedeteink mindig visszaütnek. Kritikánk nagy segítségre lehet mindazok növekedésében, akiknek segíthet meglátni az ilyen következményeket.

Ha van egy férfi a gyülekezetedben, aki az amerikai álmot kergeti, eközben elhanyagolja a családját, ne csak a figyelmét hívd fel erre; ne csak a bűnére mutass rá Isten igéjének fényében; hanem próbáld ráterhelni a viselkedésének a következményeit is. A negatív következmények sora hosszú, de próbálj azokra fókuszálni, amelyekre legérzékenyebb a lelkiismerete. Segíthet, ha ezt kérdés formájában fogalmazod meg. Például, hogy milyen üzenetet továbbít a gyermekei számára a nem Isten szerinti cselekedetein keresztül? Íme néhány példa:

• Apa munkája sokkal fontosabb neki, mint én magam.
• A gazdagság sokkal fontosabb a kapcsolatoknál.
• A saját értékem nem több, mint amennyire boldogulni tudok. Annyit érek, amennyire sikeres és jómódú vagyok.

Nincs az a keresztény apa, aki szeretné, hogy ezt higgyék a gyermekei. Azonban sokszor nem realizáljuk, nem vesszük észre a cselekedeteink negatív következményeit. Ezeket világosságra hozása nagy segítség lehet abban, hogy fogadják a feddésünket.

Légy reményteljes

Végül, úgy érjük el az emberek érzelmeit, ha reménnyel tekintünk rájuk. A kritika Isten törvényének alkalmazása. Isten parancsait betartva, amelyek vagy részletezve vannak, vagy jó és szükséges következményekre vezethetőek vissza, melyek ismeretében lelepleződik a bűn. Ugyanakkor, vigyáznunk kell, hogy ezt ne úgy gyakoroljuk, hogy nem visszük bele az evangélium reménységét. Ha az emberek azt érzékelik szavainkból, hogy ők veszett ügyek, reménytelen esetek a számunkra, nem nyílik meg a szívük felénk. A konstruktív kritika megkövetel valamennyi biblikus optimizmust a részünkről. Ha nincs reménység a változásra, akkor nincs semmi építő a kritikánkban.

Lelkipásztorként tartózkodnunk kell a Krisztust nélkülöző kritikától. Amikor nyájunkat kritizáljuk, rá kell mutatnunk Isten kegyelmére, amely megjelent Krisztusban és elégséges, hogy megtisztítsa őket a bűneiktől, és képessé teheti őket arra, hogy megöldököljék a bűnt. Amikor olyan személyt kell megintenünk, akiről azt feltételezzük, hogy csak névleges hivő, arra kell hívnunk őket, hogy tekintsenek Krisztusra, hogy megtisztuljanak és megszentelődjenek. Bármilyen is a helyzetük és bármilyen nagy is a bűn, amely miatt kritikát gyakorlunk, nem hallgathatjuk el a reménységet, amelyet az evangélium ingyen ajánl Krisztusért. Kérdezd meg magadtól, arra törekszem a kritikával, hogy Krisztushoz vezessem az embereket? Ha az emberek szíve Krisztusé, akkor meg fog nyílni a szívük, hogy megvallják Őt.

A KRITIKA GYAKORLÁSÁNAK LOGOSZA / A KRITIKA KIJELENTÉSMÓDJA, MEGFOGALMAZÁSA

A személyes szentség gyakorlása nélkül (ethos), és az emberek szívének megnyerése nélkül (pathos), a leggondosabban felsorakoztatott érvek sem vezetnek sehová. Ez ugyanakkor, egyáltalán nem csökkenti a szavaink megválasztásának fontosságát, amikor a kritikát gyakoroljuk. A kritikánk tartalma nagyon fontos és gondosan meg kell válogatnunk a szavaink és meg is alapoznunk.

Gondos megfogalmazás

Nem csak az számít, hogy mit mondunk, hanem az is, hogy hogyan. A szavaink megválasztása kritikus fontosságú a konstruktív kritika gyakorlásához. Míg egyes bárányoknak éles szóra van szükségük, ami egyenesen a fájó pontra mutat, általában mégis az a legjobb, ha szavainkat a Lélek gyengédsége és szeretete hatja át. Charles Wingard így ír: “Amikor beszélned kell egy problémáról vagy kifejezned az aggodalmadat, mérd fel előre a szavaid lehetséges hatását. Ha feláldozod a jó hírnevet az egyenességért, akkor gondold át újra. A megmondom, ahogy van hozzáállás nem fog működni. Az érett vezetők jól meggondolják, hogyan fogják fogadni a szavaikat. Amikor ellentmondással küzdesz, a meggondolatlanság rendszerint kárt okoz. Mondj igazat, de ne úgy fogalmazd meg az álláspontodat, hogy az érzelmi sérelemhez vagy énvédő viselkedéshez vezessen.”

Bölcsen meg kell fontolnunk, hogy mely szavak vezetnek ahhoz a válaszhoz, amelyet várunk. Például, van a gyülekezetedben egy fiatalember, aki tanítás alatt szemmel láthatólag mással foglalkozik. Mi lehet a figyelem elterelődés oka? Egy csinos fiatal nő. Több hete már észrevetted, hogy prédikáció alatt a fülébe súg valamit. Világos mindenki számára, hogy sokkal inkább leköti a fiatal nő társasága, mint a hallott üzenet. Hogyan reagálsz erre?

Hideg zuhanyként elmondhatod a feddésed, azonban sokkal jobb, ha kedves szavakkal közelíted meg ezt a fiatalembert: “Charlie, észrevettem, hogy te és Kate közelebb kerültetek egymáshoz, örülök ennek. Imádkozom azért, hogy Isten áldja meg a kapcsolatotokat, ha ez valóban az Ő akarata. Az udvarlás biblikus és szép dolog mindaddig, amíg az ige szerint történik.  Egyetlen aggodalmam van, amelyet szeretnék most megbeszélni veled. Úgy tűnik számomra, hogy figyelmetlenebb vagy mikor Kate mellé ülsz a gyülekezetben. Attól tartok, hogy amikor az igehirdetés alatt suttogtok nem jut el hozzátok mindaz, amit Isten üzenni szeretne. Ezért, szeretném, ha ezután nem beszélgetnétek az igehirdetés alatt, hanem az után beszélhettek erről, imádkozhattok együtt, miután az összejövetel véget ért. Remélem megfogadod a tanácsom. Örvendek, hogy Kate-el közelebb kerültetek egymáshoz, és imádkozom, hogy Isten áldja meg a kapcsolatotok.” Jobb egy apai útbaigazítás a fiatalember számára, mint kemény szavakkal nekirontani.

Szintén fontos, hogy olyan szavakat használj, amelyek nem túlozzák el a problémát. Arra vágyva, hogy hatásos legyen az üzenetünk hajlamosak vagyunk túlzó szavakat használni, mint ami illene az aktuális helyzethez: “Charlie, hetek óta egy szóra sem figyelsz, ami a szószékről elhangzik. Egyedül Kate élvezi osztatlan figyelmedet.” Talán azt hinnénk, hogy egy ilyen kemény nyelvezet segít, hogy gyorsabban célba érjünk, gyakorlatilag visszaüt ránk. A túlzó szavak aláássák a kritikánkat (a saját jóhírünket is!) és ahhoz vezet, hogy Charlie elkezdi védeni magát. Legyünk körültekintőek, olyan szavakat választva, amelyek megfelelnek a helyzetnek s óvakodjunk a túlzásoktól.

Gondos megalapozás

A hatékony kritikának szilárd alapra kell épülnie. Vigyáznunk kell arra, hogy gondosan tanulmányozzuk a helyzetet és a Szentírást, különben a kritikánk alaptalan lesz. Először is, szükséges, hogy a kritikát konkrét és szilárd bizonyítékokkal megalapozzuk. Mindannyian voltunk már olyan kritikának kitéve, amely feltételezések homokjára épült vagy megbízhatatlan forrásokra hivatkozott.

• Vannak-e olyan feltételezéseink a személyről, a jelleméről, amelyek elferdíthetik a nézőpontunkat? Például, hogy jobban megérthessük, feltételezzük, hogy az a fiatal nő, akinek Charlie udvarol, a te lányod. Lehetne benned szülői védelmező attitűd, amely oda vezet, hogy sötétebbnek látod a helyzetet, mint amilyen?
• Te magad vagy a tanúja a felmerült problémának? Ha nem, akkor megbízható forrásra támaszkodsz? Ebben a helyzetben magad láttad Charlie figyelmetlenségét, azonban, ha egy gyülekezeti tag mondta volna el, akkor gondosan mérlegelned kell, hogy kitől származik az információ, épp úgy, mint a szemtanúk számát.
• Eléggé súlyos vagy hosszan fennálló a probléma ahhoz, hogy jogos legyen a kritika? Ha Charlie csak egyszer súgott volna valamit Kate fülébe, egyetlen egy alkalommal, ez esetben a konfrontáció megalapozatlan és felesleges lenne. Nem kellene elhamarkodott következtetéseket hoznunk, kellő információ hiányában.

Másodsorban, a Szentírásra kell alapoznunk a kritikánkat. Túl gyakran a kritikát szubjektív véleményekre alapozzák, vagy feltételezésekre. Isten ihletett Igéje az, ami képessé teszi Isten emberét minden feddés és kritika alkalmazására. (lásd. 2.Timótheus 3:16-17). Világosan beszél Isten Igéje ezekről a dolgokról? Elég fontosnak tartja ezt ahhoz, hogy foglalkozzon vele?

Charlie-nak meg kell értenie, hogy a kritikád alapja nem valamiféle hatalomvágy, hogy mindenki osztatlan figyelmét élvezd prédikálás közben. Ez nem rólad szól, hanem Charlie-ról és Istenről. Ha megalapozott a feltételezés, akkor valóban hatnunk kell ennek a fiatalembernek a lelkiismeretére rámutatva, hogy mit mond Isten szava és az ő magatartása, miben tér el attól.

• Jakab 1:21: A Szentírás elmondja, hogy létfontosságú az Ige hittel való hallgatása, befogadása.
• Zsidók 2:1: Az Ige figyelmeztet annak rettenetes következményeire, ha nem figyelünk Isten Igéjére.

Ha lehetséges, alapozd a kritikád Isten Igéjére, amely legalkalmazhatóbb a kritizált személyre. Segítsd az érintettet, hogy megláthassa, hogy nem saját, szubjektív véleményedet tolmácsolod, hanem az aggodalmaid Isten Igéjére alapoznak.

TEKINTS KRISZTUSRA MIKÖZBEN KRITIZÁLSZ

Ahogyan megpróbáljuk testvéreink iránti szeretetteljes aggodalommal alkalmazni a kritikát, elkerülhetetlen, hogy tévedjünk bizonyos helyzetekben. Lesznek alkalmak, amikor próbálkozásainkban nem lesz megfelelő a morális háttér (ethos), az indulat (pathos) vagy a megfogalmazás (logos). Még a legjobb próbálkozásaink is tökéletlenek lehetnek bizonyos tekintetben.

Mennyire nagy szükségünk van, folyamatosan szükségünk van az evangéliumra! Gondolj bele mennyire tökéletesen látható volt a kritikának ez a három pillére Megváltónk földi élete folyamán. Az Ő testet öltött emberi mivolta a szentség erkölcsi tisztaságába öltözött. Ő volt az az Ember, aki tökéletesen alkalmazva, mindig a megfelelő indulattal, elérte hallgatói szívét. A szavai pedig hibátlanok voltak, olyan volt a szóhasználata és biblikus gondolatvezetése, hogy bátorította a leggyengébbet is, ugyanakkor elhallgattatta legnagyobb ellenségeit. Lásd az igazságodat Ő Benne! Kapaszkodj Krisztusba, Aki megerősíthet a kritika fontos és szükséges gyakorlásra. Saját forrásainkra támaszkodva, egyikünk sem megfelelő erre a feladatra, viszont az Ő Lelkének ereje által gyakorolhatjuk építően a kritikát Isten dicsőségére és hallgatóságunk javára.

TARTALOM

Forrás ©

Joel R. Beeke & Nick Thompson: Pastors and Their Critics:

A Guide to Coping with Criticizm in the Ministry

- munkája nyomán, fordította: Kelemen Krisztina